Gyenei Ágnes vagyok, gyógymasszőr, életmód-terapeuta, reflexológus természetgyógyász, dolgozó anya és feleség.
Már nyolcadik éve masszőrként dolgozom, de még ma is sokszor előfordul, hogy oda kell ülnöm a számítógép elé. Ilyenkor igyekszem pár óra alatt elintézni a dolgaimat, de van, mikor egész nap ott ragadok a rengeteg feladat miatt.
Ilyenkor a szervezetem jelez, hogy ez így nem jó. Először elkezd fájni, zsibbadni a lábam. Aztán a karom, a vállam, majd a nyakam következik, és végül megfájdul a fejem is. Persze én már tudom, mit kell tennem, mert időben jelez a testem, hiszen már elszokott ettől a fajta munkától.
De nagyon jól emlékszem, mikor még én is irodában dolgoztam, hogy mennyire kellemetlen az a fajta fájdalom, ami a folyamatos gép előtti ülés tud okozni. Amikor már csak fészkelődök a széken, mert egyfajta „sehogy nem jó érzés” van bennem. Megpróbálok a széken másképp ülni, de nem jó.
Már mindenhogy fáj a hátsóm. Aztán teszek egy ruhát a karom alá, hogy ne nyomja az asztal széle. De az is kényelmetlen lesz egy idő után. Mozgatom a fejemet jobbra-balra, de csak annyit érek el vele, hogy roppan egy nagyot. Persze egy-két percre segít, de utána újra minden fáj. És csak egyre rosszabb lesz.
Mire elérkezik a munkaidő vége, már felállni sincs erőm, mert mindenem elzsibbadt és fáj.
Már több mint 8 éve masszírozok aktívan, a vendégeim kivétel nélkül nők, és több mind 75%-uk irodában vagy íróasztal mellett dolgozik. Legtöbbjük már sok-sok éve jár hozzám masszázsra, így testközelből látom és nyomon tudom követni rajtuk, hogy milyen változásokon megy át a testük az irodai munka miatt. Látom azt, hogy milyen „lenyomatokat” hagy az ülő életmód az izomzatukon, ízületeiken, gerincükön.
Látom, hogyan változik meg ezáltal a testük, a járásuk, állásuk, tartásuk. Pedig ők még viszonylag rendszeresen járnak masszőrhöz. A beszélgetéseink során pedig képet kapok arról, hogy milyen egyéb gondokkal, problémákkal kell(ene) megbirkózniuk az irodai munka és az ülő életmód miatt.
Napi szinten hallom: fáj a nyakam, megint beállt a derekam, ott a lapockánál már megint szúr valami, alig tudom fordítani a nyakam, olyan nehéz a lábam… Itt fáj, ott fáj, sajog, szúr, nem mozog, nem bírom…
Míg régebben inkább a középkorúak jöttek masszázsra, ma már egyre több a fiatalabb is, akár 20-23 éves, aki ugyanolyan problémákkal küzd már most, mint az idősebb társai. Az iskolapadból kikerülve újból belecsöppen az ülő életmódba, vagyis elkezd irodában dolgozni.
Kezdetben még el-eljár tornára, jógára, futni, mozogni, majd ahogy egyre több lesz a feladata (háztartás, gyerekek, esetleg idős szülők gondozása, stb.), úgy maradoznak el az aktív időtöltések. Már nincs ideje futni, de már tornázni sem. Hétvégén esetleg felkerekedik egy-egy sétára vagy túrára, de hétközben szinte semmi mozgás nincs az életében, szinte csak a munkahelyre való eljutás. Ezt fokozta a home office egyre nagyobb elterjedése.
Egy igazán hatékony masszázs sokat tud segíteni ezeken a fájdalmakon, de a 8-10 óra ülést nem lehet egy óra masszázzsal kompenzálni. Igyekeztem minden vendégemnek a maximálisat nyújtani a masszázs során, de sajnos rá kellett jönnöm az évek alatt, hogy ez nagyon kevés ahhoz, hogy a fájdalom teljesen elmúljon és újra fitten tudjon mozogni. Vagyis ide kevés már csak a masszázs.
Kell hozzá még valami más is, valami plusz segítség.
Leginkább ez késztetett arra, hogy komplex segítséget tudjak nyújtani azoknak a nőknek, akik az ülő életmód miatt különféle problémákkal küzdenek.
amely az irodai munka okozta fájdalmakra, különféle problémákra nyújt komplex megoldást természetes módon, mindössze pár hét alatt.
és amellyel szinte minden olyan irodai dolgozó fájdalmát tudjuk csökkenteni, aki hajlandó is tenni önmaga egészségéért, a fájdalmai csökkentéséért.
Ebbe a programba minden tudásomat beletettem, amit gyógymasszőrként, frissítő maszőrként, reflexológusként, irodai masszőrként, természetgyógyászként és irodai dolgozóként megtanultam és megtapasztaltam.
Sőt, más szakemberek segítségét is beletettem. A program megalkotásában részt vett gyógytornász, jóga oktató, coach, táplálkozási tanácsadó is. Mindezt azért, hogy egy valóban segítséget, megoldást nyújtó programot tudjunk létrehozni neked, fájdalmakkal küzdő, irodai dolgozónak.
Amikor az időm és a feladataim engedik, az erdőt járom futva, túrázva vagy sétálva. Igyekszem sokat mozogni, egészséges ételeket enni, sokat olvasni, hogy karban tartsam a testem, lelkem.
De csak igyekszem. Néha elcsábulok egy-egy sorozat vagy éppen egy kis nassolni való miatt. Én sem vagyok tökéletes. Szerencsére 😉
Gyenei Ágnes
A fájdalommentes életre vágyó, irodában dolgozó nők életmód-terapeutája
Exkluzív tippek és trükkök minden héten. Garantáltan a kedvenc olvasmányod lesz!
Természetesen bármikor, egy kattintással leiratkozhatsz ezekről a hasznos tartalmú levelekről.
De bízom benne, hogy minden egyes levél egyre közelebb visz Téged ahhoz, hogy ne csak elviseld, de élvezd is a fájdalommentes irodai munkát.
a feladó: Ági - Fitten az irodában
(FIGYELEM! csak akkor kapot meg a hasznos tippeket, ötleteket, ha visszaigazolod, hogy valóban Te kérted az emailt!)
Kérlek az e-mailek között ellenőrizd le a Promóciók és a SPAM fiókodat is! Lehetséges, hogy oda érkezett az e-mail.
Fájdalomcsökkentő megoldások nőknek az irodai munka okozta fájdalmak ellen.
2022 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Cookie tájékoztató|