Dolgozz vagy ne dolgozz állva?

admin

admin

Álló munkavégzés

Álló munkavégzés az irodában

Előnyök, hátrányok

 

Az ember teste mozgásra lett megalkotva és nem az egyhelyben történő ülésre. Ezzel szemben egy irodai dolgozó nő napi 8-10 órát tölt íróasztal melletti üléssel a munkavégzése miatt. A sok üléssel szemben már kezd elterjedni az álló munkavégzés az irodában, bár tény, hogy az sem egy ideális megoldás.

Sok helyen szorgalmazzák az állva történő irodai munka végzését, de a legtöbb helyen ennek még nincsenek meg a feltételei.

Az egyhelyben történő álldogálás, -mint ahogy az álló íróasztal mellett végzett munka közben történik-, hasonlóan káros lehet, mint az ülő munka. Az álló munkát végzőknél is ugyanúgy vannak egészségügyi kockázatok. Ilyen lehet az ülő életmódból már ismert fájdalom: nyak, hát, derék, de ehhez még hozzájön a boka és a talp fájdalma is. De megjelenik a vérkeringési probléma, a láb dagadása, az izmok merevsége, majd ezekből kifolyólag különböző gyulladások.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy miért van annyi vénás megbetegedéssel küzdő irodai dolgozó. Itt írnék pár szót erről, amely egyaránt érinti az ülve, illetve állva dolgozókat is.

Mi az az izompumpa?

A vénák szállítják vissza a szívbe az szén-dioxiddal feldúsult vért. A hajszálerekből indulva egyre nagyobb erekben folyik a vér, aminek a gravitáció ellen kell dolgoznia. Ennek leküzdésében segít a szív szívóhatása, illetve a vénákban található billentyűk, amelyek meggátolják a vér visszafolyását, azaz egy irányba terelik a vért, a szív felé. Mindemellett óriási a szerepe az izomzatnak is. Ugyanis, a láb izmai segítik a vér felfele haladását azzal, hogy mozgás során össze-összenyomják a véna falát, így segítve a vér útját. Ezt nevezik izompumpának.

Azonban, ha ülő vagy álló munkavégzés közben a lábak nem mozognak, akkor ez az izompumpa nem működik és a vénás vér egy része lent marad a lábak alsó részében és pangást okoz. Pontosabban, a vérben lévő víz, plazmafehérje, oldott sók az erek falán kívülre kerülnek és ez okoz ödémát, duzzanatot. Emiatt lesznek duzzattak az ízületek is, ami pedig fájdalommal jár. De, ami még súlyosabb következménye az álló és ülő munkavégzésnek, hogy a fent említettek miatt a vér besűrűsödik, ami pedig vérrögök kialakulásához is vezethet. Illetve itt jön képbe a visszértágulat, ugyanis a véna fala vékony, a nem megfelelő keringés miatt összegyűlik benne a vér, ami kitágítja az ér falát, ezzel gyengíti is azt.

Álló munkavégzés

A címben olvashattad, hogy előnyök, hátrányok. Az álló munkavégzés az irodában ugyanúgy okoz előnyöket és hátrányokat is . A hátrányokról már volt szó, de azért itt is megtalálod.

Melyek az előnyei és hátrányai?

 

 

Hátrányok:

  • ugyanolyan fájdalmakat tud okozni, mint az ülő munka
  • vénás keringést akadályozza a mozgáshiány miatt
  • akinek problémája van a derekával, annak többet árthat, mint használ
  • a nem megfelelően beállított asztal ugyanolyan károkat okozhat, mint az ülő munka
  • a sarkat, talpat sokkal nagyobb nyomás éri
  • az állítható magasságú íróasztal drága
  • meg kell tanulni a helyes testtartást (jóga tartás)

Előnyök:

  • nem nehezedik nagy nyomás a comb hátsó területére, mint az széken történő üléskor
  • helyes testtartás mellett kevésbé terhelődik a gerinc
  • változatosságot visz a munkavégzésbe
  • mivel nem tudsz mozdulatlanul állni hosszú ideig (ülni szinte bármeddig), így kisebb mozgásokat teszel, ami segíti a vénás keringést
  • más izmok, ízületek terhelődnek álló munkavégzésnél, így az üléskor terheltek egy része pihenhet

Hogyan lesz előnyös az álló munkavégzés az irodában?

Arról már sokszor volt szó, hogy ülő munkánál milyen fontos, hogy rendszeresen felállj, sétálj, tornázz egyet. De az álló munkavégzésnél ugyanilyen fontos, hogy ne csak állj egyhelyben, hanem mozogj. Ezt úgy tudod megoldani, ha munka közben sétálsz. Nyilván, ehhez kell pl. egy futó vagy gyalogló pad. De ez nem mindenhol megoldható, ráadásul drága is. Viszont a helyben járás teljesen ingyen van!

Amikor állva dolgozol a laptopodon, akkor kezdj el helyben járni. Nem kell túl magasra emelned a lábad csak ahogy séta közben szoktad. Vagy csak állj egyik lábról a másikra, mintha dülöngélnél. De közben emeld is el a talajtól a lábad. Ezzel segíted az izompumpát a lábadban, így javítod a vénás keringést.

Viszont az is fontos, hogy ne tölts sok időt az álló munkavégzéssel sem. Ugyanúgy, ahogy az ülőmunkánál, állj fel min. 30 percenként és sétálj, mozogj pár percet, itt sem javaslom azt, hogy több időd tölts állva, mint 30 perc. Utána vagy dolgozz a székeden ülve kicsit, vagy menj lépcsőzz, sétálj egyet a friss levegőn. Vagy ülj egy fitness labdára újabb 30 percig. Aztán kezd elölről a folyamatot. Azaz álló munka, séta, ülő munka, séta, labda, séta…

 

De itt nem is az a lényeg, hogy valaki állva vagy ülve végzi az irodai munkáját, hanem az, hogy változatos legyen. Egyszer állva, majd ülve, majd sétálva dolgozz. Rendszeresen változtass a helyzeteden, ne ragadj bele egyik testhelyzetbe sem. Sőt, nyugodtan fészkelődj a székedben, mert ezzel mozgásra készteted a seted. vagy hintázz előre-hátra, jobbra-balra a fitness labdán, ha épp azon ülsz. És rendszerese mozogj!

Gyors irodai torna, úgy, hogy senki se lássa.

 

Hiszen minden olyan probléma, amit akár az álló, akár az ülő munkavégzés okoz, mozgással, tornával megelőzhető vagy javítható. Itt találsz pár gyors irodai tornát, amivel át tudod mozgatni magad: Gyors irodai torna

 

 

Fájdalomcsökkentő eszközök az irodában e-book

Ha irodában dolgozol, és Neked is rendszeresen fáj a hátad, nyakad, vállad, derekad, és már eleged van az állandó fájdalomból, kattints ide és kérd az ingyenes „Fájdalomcsökkentő eszközök az irodában e-book”-ot.

Ebben 11 olyan eszközt ismerhetsz meg részletesen, amelyekkel nagymértékben csökkentheted a nyak hát és derék fájdalmaidat.

 

 

Névjegy

 

 

 

admin

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hasonló cikkek

Álló munkavégzés

Dolgozz vagy ne dolgozz állva?

Álló munkavégzés az irodában Előnyök, hátrányok   Az ember teste mozgásra lett megalkotva és nem az egyhelyben történő ülésre. Ezzel szemben egy irodai dolgozó nő napi 8-10 órát tölt íróasztal melletti üléssel a munkavégzése miatt. A sok üléssel szemben már

Tovább olvasom »